Hangalapú azonosítás, akár a pénzügyeink intézésekor is?

Cikkeink nem minősülnek sem jogi, sem egyéb üzleti tanácsadásnak, az itt közölt információk nem teljeskörűek és nem helyettesítik a megfelelő szakemberekkel történő konzultációt. Cikkeinket nem frissítjük rendszeresen, az abban foglalt információkat ezért mindig ellenőrizni szükséges.

A technológia fejlődésével újabb és újabb fejlesztések válnak elérhetővé, hogy áthidalják a fizikai távolságot és közvetlen, minden szempontból biztonságos kapcsolatot hozzanak létre a felhasználó és szolgáltató között. Az adatvédelmi és adattárolási biztonsághoz szükség van egy rendszerre, amely kiszűri, hogy jogosultan indítunk-e el bizonyos tranzakciókat. Ilyen lehet például a hangalapú azonosítás.

Kezdetben különböző kódokat használták azonosításra, emellett másik bevett módszer, hogy a jogosult birtokában lévő fizikai kártya jelenti az azonosítás alapját, ez viszont elveszhet, ellophatják és tönkre is mehet. A különféle személyhez kötődő egyedi azonosítók, azaz az úgynevezett ’biometrikus adatok’ viszont úgy látszik leegyszerűsíthetik majd az azonosítás folyamatát és ezzel egyidőben biztonságosabbá is tehetik azt.

Mi is az a biometrikus azonosítás?

Fizikai, fiziológiai vagy viselkedési jellemzőkre vonatkozó olyan, sajátos technikai eljárásokkal nyert személyes adat, amely lehetővé teszi vagy megerősíti a természetes személyek egyedi azonosítását.

Az ujjlenyomat- és arc- vagy íriszfelismerő programok a 2010-es évek elején kezdték el térhódításukat. Kezdetben több problémával is szembesültek a fejlesztők: fényképpel megvezethető szenzorok, vagy a lassú és nem pontos érzékelés nehezítette a rendszer elterjedését. A techvilág új megoldást keresett, és a hangalapú azonosítás felé vették az irányt.

A pénzügyi piac fogyasztóit még jobban kell védeni, hiszen a személyes adataikon túl szenzitív pénzügyi információikat is tárolják. Az Európai Unióban végzett felmérések szerint a fogyasztók kétharmada felismeri a személyazonosságot hitelesítő biztonsági adatok védelmének fontosságát. Az online tér miatt pedig sokaknak a gyorsaság és az egész folyamat átláthatósága a másik két legrelevánsabb tényező.

És hogy miért is lehet a legalkalmasabb a hang, mint egyedi azonosítónk, az adataink védelméhez is? Mert ez az az információ, ami adott időben is a leggyorsabban beazonosítható, magyarul adott időben a legszemélyesebb! Márpedig olyan részleteket, karakterisztikákat is képesek megfigyelni egy hangfájlban, mint az akcentus, az ütem, a hanglejtés vagy éppen a gége és orrüreg mérete. Egyes azonosító rendszerek pedig 2%-os hibával dolgoznak, amivel könnyedén megelőzik a többi, korábban említett módszereket.

Nemzetközi példák és hazai elvárások

Három éve például a nagy, online piactereken való böngészés 40 %-a ilyen módon történt. A Google, de az Apple is a 2010-es évek eleje óta gőzerővel fejleszti, teszteli és alkalmazza a hangalapú keresőmotorjait, amit már bármelyik okoseszközön megtalálunk. Ehhez tevődik hozzá, hogy nem csak mi böngészünk a találatok között, hanem a preferenciáinkhoz igazítva már ők kínálják fel nekünk azokat, amikre mi keresni szeretnénk szerintük. Mindezt a tényleges kereséseink és a hangalapú megfigyeléseik alapján.

Az amerikai piacon 2022-ig 40 milliárd dollárt költenek majd el hangalapú kereséssel, becslések szerint. Ami a pénzügyi rendszerben való alkalmazását illeti, egyes bankok már beléptetéshez használják a személy hang alapon történő ellenőrzését. Gyakran kiküszöböli egy további hitelesítési lépcső igénybevételét, így meg is gyorsítja a folyamatot, amellett, hogy biztonságossá is teszi. Ilyen példa lehet a HSBC, brit bank, ahol már több, mint 2 millió felhasználónak érhető el ez a rendszer. Itthon még nem találunk rá példát, aminek köszönhető annak, hogy a kontinensünkön is még az ujjlenyomat szerinti beléptetést tartják legtöbben a legbiztonságosabbnak. Azonban a trendeket követve, ez a közeljövőben hamarosan megváltozhat.

ezekről se
maradj le!

Így intézd hatékonyan és biztonságosan otthonról ügyeidet!

Cikkeink nem minősülnek sem jogi, sem egyéb üzleti tanácsadásnak, az itt közölt információk nem teljeskörűek és nem helyettesítik a megfelelő szakemberekkel történő konzultációt. Cikkeinket nem frissítjük rendszeresen, az abban foglalt információkat ezért mindig ellenőrizni szükséges.

Az otthoni online fizetés – legyen szó ügyintézésről, bevásárlásról vagy ételrendelésről – kényelmes, gyors és biztonságos. Az elmúlt időszak eseményeit nézve pedig kiemelten fontos, hogy ismerjük, milyen eszközök, megoldások és szolgáltatások állnak rendelkezésünkre, hogy biztonságos környezetben, a lakásunkból tudjuk elintézni napi teendőinket. Most összeszedtünk nektek párat, hogy tisztában legyetek a lehetőségeitekkel!

1. Rendelj ételt online, és vedd át érintésmentesen!

A Simple applikációban is megtalálható Netpincéren keresztül egyszerűen és biztonságosan rendelhetünk ételt. Pillanatok alatt kiválaszthatjuk, hogy mit szeretnénk enni, és rövid időn belül ki is szállítják a lakásunkhoz. Az alkalmazásban a Netpincér teljes kínálatát megtalálhatjuk, amelyek között könnyedén böngészhetünk. A Simple fiókban elmentett bankkártyával pedig gyorsan és biztonságosan fizethetünk rendelésünkért. A Netpincérnél lehetőség van arra is, hogy rendeléskor a kommentmezőben jelezzük, ha fizikai kontaktus nélkül, érintésmentesen szeretnénk átvenni az ételt. Sőt, vannak olyan éttermek is, ahol elég „bepipálnunk” ezt az opciót. Az alkalmazásban értesítést kapunk arról, ha megérkezett a megrendelésünk a kívánt helyre, ahol a bejárati ajtó előtt tudják hagyni, így elkerülve a futárral való kontaktust.

2. Ellenőrizd a webshopok megbízhatóságát, és fizess vásárlásaidért online!

Fontos, hogy megbizonyosodj arról, hogy a webshop rendelkezik-e adatvédelmi szabályzattal, vagy üzletszabályzata kitér-e a személyes adatok védelmére. Árulkodó lehet a weboldal nyelvezete, kinézete is, de érdemes odafigyelni a túl alacsony árakra, túlzottan nagy akciókra is. Egyszerű lépések, de ezekkel nagyon gyorsan ellenőrizni lehet egy adott oldal hitelességét. Legyünk óvatosak személyes adataink megadásánál, bankkártyánk számát vagy egyéb érzékeny adatot csak akkor adjunk meg, ha meggyőződtünk arról, hogy a webáruház megfelelően kezeli azokat. Maga a webhely is sok információt adhat nekünk a megbízhatósággal kapcsolatban. A böngészőben meg lehet nézni, hogy a weboldal címe https:// jelekkel kezdődik-e, arra is figyeljünk, hogy előtte megjelenik-e egy kis zárt lakat szimbólum, amely azt mutatja, hogy érvényes az adott oldal tanúsítványa. Ha igen, akkor a webhely rendelkezik tanúsítvánnyal. Ennek megléte igazolja, hogy az adott oldalt valóban az a vállalat üzemelteti, akitől vásárolni kívánunk. Ha a https egy piros ferde vonallal át van húzva, az azt jelenti, hogy a tanúsítvány nem megbízható forrást jelöl, tehát nem igazolható az üzemeltető megbízhatósága. Ebben az esetben a vásárlás nem javasolt. Magyarországon számos webáruház banki szolgáltatóval szerződött, így ezek a fizetőhelyek valóban biztonságosnak tekinthetők, mivel ilyenkor a vevő adatai nem kerülnek az eladóhoz, azokat a banki rendszer azonosítja és hagyja jóvá a vásárláskor.

Online vásárlás során egyre több online kereskedő webáruházában választható bankkártyás fizetési opcióként a SimplePay egyszerű és biztonságos szolgáltatása. A fizetés folyamata megegyezik a bankok hasonló szolgáltatásainál kínált eljárással: internetes fizetés közben a SimplePay opciót választva, majd a bankkártya adatokat megadva jut el a vásárló a termék vagy szolgáltatás megszerzéséig. Sőt, a Simple fiókba mentett adatokkal még gördülékenyebbé és biztonságosabbá tehető a folyamat. A felhasználó kártyabirtokos biztonságát szem előtt tartva a SimplePay folyamatosan figyeli a tranzakciókat, így garantálva az online fizetési folyamat biztonságát.

3. Fizesd be a csekket online, kerüld a tömeget!

A csekkjeinket banki átutalással (azonnali fizetéssel), de mobilfizetéssel is kifizethetjük – QR-kód lefotózásával, így kerülhetjük el az olykor kényelmetlen és hosszas postai sorban állást. A Simple alkalmazásban három kattintással és a QR-kód leolvasásával nagyon rövid idő alatt fizethetjük be csekkünket az applikációban eltárolt bankkártyánkkal. Nyissuk meg a „Csekkbefizetés” szolgáltatás menüpontot, olvassuk be kamerával a csekken lévő QR-kódot, válasszuk ki a bankkártyát, amivel fizetni szeretnénk, és hagyjuk jóvá a befizetést (pl. Touch ID-val, vagy Simple jelszóval). A befizetésről e-mailben külön értesítőt kapunk és a „Befizetett csekkjeim” menüben megtekinthetjük a korábbi befizetéseinket is.

ezekről se
maradj le!