A B2B (business-to-business) üzleti modell digitalizálása látszólag könnyűnek tűnik, ám a potenciális ügyfelek közül sokan ragaszkodnak a jól bevált hagyományos folyamataikhoz. A SimpleTrends Podcast 40. adásban a Bookkeepie megalakulásáról, növekedéséről és a B2B szolgáltatási modell digitális kihívásairól beszélgetünk.
Turay Dia és Vizsy András együtt jártak középiskolába, majd egyetemre is a 2000-es években. Már akkor felmerült, hogy érdemes lenne közösen vállalkozniuk. Ebből tíz év szünet után lett valóság és mára a Bookkeepie több mint 2000 cégnek segített könyvelőt találni.
Turay Dia a Bookkeepie alapítója, pénzügyi vezetője. Kezdetben tanácsadóként dolgozott, de gyorsan a számok, a tervezés és az elemzés felé fordult, banki stratégiai controlling területen töltött el közel 10 évet. Ezt követően, két kisgyerek mellől vágott bele a Bookkeepie építésébe Andrással.
Vizsy András a Bookkeepie alapító-tulajdonos-ügyvezetője. Majd 10 évet dolgozott tanácsadóként (Scale, PwC) a CEE régióban és USA-ban, első sorban termék- és folyamatfejlesztési, valamint stratégiai projekteken. Egy rövid ismerkedés után a szoftverfejlesztés és a freelance tanácsadás világával megalapította Diával a Bookkeepie-t.
A SimpleTrends Podcast aktuális epizódjában tapasztalataikról, sikerük titkáról és a jövő lehetőségeiről kérdeztük őket.
Az adásban érintett legfontosabb témák:
0:00 – Inspirációtól a megvalósulásig
6:35 – Hol a legjobb dolgozni?
12:00 – Bookkeepie
16:15 – Hogyan áll össze a kereslet és a kínálat?
20:20 – Mit jelent a digitalizáció?
23:20 – Másnak vagy saját cégnek nehezebb digitalizálni?
30:00 – Hogyan változott a kontrolling, könyvelés, digitalizáció az elmúlt 5-10 évben?
32:50 – Jelenleg mi a legnagyobb digitalizációs kihívás a Bookkeepie-nél?
35:30 – Mi az üzleti modell?
38:15 – Mit hozhat a jövő?
42:22 – Mi tart ébren éjjelente?
Ha Te is kíváncsi lettél, akkor helyezd magad kényelembe és indulhat a lejátszás!