Az IT rendszerekkel történő visszaélések napjainkban jelentős kihívások elé állítják vállalkozásokat, éppúgy, mint a magánembereket. Adásunkban sorra vesszük a cégeket fenyegető legtipikusabb veszélyeket, illetve hasznos tanácsokat hozunk megelőzésre és arra az esetre is, ha már megtörtént a baj. Vendégünk a Sicontact Kft. IT vezetője, Béres Péter.
Béres Péter több mint 15 éve dolgozik az IT biztonságban, ezen belül is végpontvédelmi megoldásokkal kapcsolatban szerzett nagy tapasztalatot. Az egyetem utolsó évében ismerkedett meg az akkori kártevőkkel és azóta is nyomon követi evolúciójukat. Tanulmányai óta az ESET biztonsági megoldásait forgalmazó Sicontact Kft. csapatát erősíti, az évek során számos hazai szervezetnek segített biztonságosabb informatikai környezet kialakítani. Kiemelten fontosnak érzi a kiberbiztonsággal kapcsolatos ismeretek átadását, ezért tudását rendszeresen megosztja előadásaiban és a Hackfelmetszők – Veled is megtörténhet! c. podcastben is.
A SimpleTrends Podcast aktuális adásában arról kérdeztük, milyen fenyegetésekkel kell számolnunk, ha egyéni és vállalkozásunkhoz köthető adatainkról, megtakarításainkról gondolkozunk, hogyan vértezhetjük fel magunkat és mi a teendő, ha már megtörtént a baj.
Az adásban érintett legfontosabb témák:
0:00 – üzleti csalások aktuális trendje
6:00 – támadások típusai
10:40 – jelszavak
12:45 – biometrikus azonosítás
14:45 – AI-al védve
15:58 – blockchain és kvantum technológia
18:15 – nemzetközi fenyegetés
19:45 – lokális csoportok
21:30 – kkv-k felkészültsége
22:45 – tanácsadás
26:00 – kiberpajzs
29:50 – teendők támadás esetén
31:45 – 3 legfőbb biztonsági tanács kkv-knak
33:35 – támadások beazonosítása
Ha Te is kíváncsi lettél, akkor helyezd magad kényelembe és indulhat a lejátszás!